2019.06.18
Reggel jó képeket próbáltam készíteni az asztali gépemre háttérképnek, hogy az öt éve nézett Temze képet száműzni tudjam. A tavalyi portugál utam után eladtam az ultrazoom Nikon B700-amat, mert haszontalan játékgépnek tartottam az elődjeként használt DSLR géphez képest. Idén utazás előtt vettem egy másik használt ultrazoom gépet, de sokkal olcsóbban némileg korábbi konstrukciót. Ezt csak azért nem dobom a tengerbe hazamenetel előtt, mert a zöldek megharagudnának rám. Úgyhogy rövidesen otthon a narancspatkányos hirdetőn valaki megveheti olcsóért.
Ezt sikerült vele összehozni:
Délelőtt felgurultam a hypermarketbe pékáruért, meg innivalóért, mert a helyi víztől nem vagyok lelkes. Próbáltam keresni valami jópofa kézipogyónak valót, mert a párom agymenése, hogy innen visz az unokáknak olyan gumicukrot és süteményeket, amiket a kontinensről hoznak ide Gomez és Hozé unokáinak. Az én nagy pogyóm meg pedánsan köbmilliméter pontossággal teli van pakolva kettőnk cuccával, ugyanis az én hölgyem egy fél literes ridiküllel utazik...
Kistáskát nem találtam, gurulóst meg nem veszek, mert képes telerakni nasival és innen hazareptetni, ezzel szembeköpve Magyarország teljes karbondioxid megtakarítását.
Hogy nekem is legyen ez ügyben rosszpontom elmentem céltalanul autózni.
Megnéztem, hogy a szomszédos Casa Mirador szállás jobb beállási lehetőséggel rendelkezik-e mint a mi szállásunk.
Hát nem. (ez is benne volt a lehetséges szállásaimban)
Hát nem. (ez is benne volt a lehetséges szállásaimban)
Aztán keresni kezdtem a teraszunkról sétánynak képzelt hosszú világos csíkot, ami vezet valahonnan valahová igencsak hosszan. Meg is találtam.
Ez a csík bizony egy lemezekkel lefedett csatorna, a szagából és a krumplihámozógép szerű hangokból ítélve itt folyik el tetemes mennyiségű kakika. Ekkor megvilágosodott bennem a tegnap lefotózótt furcsa barna csík mibenléte is, amit a teraszunkról láttam az óceánban kilométeres hosszon elterülve.
Szerintem tuti nem hínár... Most például nincs ott.
Szerintem tuti nem hínár... Most például nincs ott.
A többit a fantáziádra bízom.
Mielőtt elfelejtem. A halászok ezen a részen is halásznak.
A piacon meg szép kövér halak vannak.
Az étteremben sok halétel kapható.
Fuencalientében a város közepén áll egy szomorú szürke félbehagyott szálloda. Három szint, minimum harminc szoba, pincegarázs. Szomorú látvány. Megpróbáltam bebújni a kerítésen a mások által szakított lyukon, de sajna szűk volt rám. Letettem róla mert nem akartam a helyi fogdábam tölteni a napot tíz méter drótkerítésbe öltözve, amíg a carabinerik szereznek a vasboltból egy erővágót. Így is furán nézett rám egy helyi öregember, aki szemtanúja volt az betörési kisérletemnek.
Délidőben aktuálissá vált az etető kereséés, mert bizony mára nem volt tippem. A közelben levő agyonhájpolt La Casa Del Volcán július 4-ig zárvatart, mert állítólag vakációzik. Szerintem meg ez is a csőd szélén áll. Láttál már sípályát télen bezárni?
Választottuk helyette a kevésbé szimpatikus helyen levő Restaurante la Era éttermet, amely egy házias kisvendéglő. Nekik nem biztos hogy rosszul megy, mert építik szépítik a kerthelységüket.
Beültünk a kertre néző zárt teraszra és vártuk a felszolgálót, aki érkezésünkkor olyannak tünt, mintha mérges lenne hogy belepiszkítunk a keddjébe. A rosszul kezdődő kapcsolatunk néhány perc múlva derüssé vált, sőt mondhatom azt, hogy erre a napra, de inkább erre a hétre feltette a koronát.
Közöltem vele a szokásost, mi nem beszéljük a spanyolt, az angolt, meg semmit se, a betüket se ismerjük ezért a guggle képeskönyvből szoktunk választani.
Alig várta ki, hogy végigmondjam, amikor elmondta azt, ami már akkor kikivánkozott belőle, amikor én elkezdtem a mondokámat, de kivárta udvariasan amíg pontot teszek az értelmetlen gügyögésem végére.
Angol-spanyolul megkérdezte, hogy akarunk e sheep-et enni?
Nekem csak egy fél processzor mag hajtja az agyamban a fordítóprogramot, de ezt a szót ismertem a kutyatápos zsákokról. Ajjaj pulyka vagy bárány?
Amikor gondolkozom, akkor az arcizmaimat nem tudom kontrollálni, mert az összes agysejtemet lefoglalja a gondolkodás. Másnál is így van ez, egyébként nem lenne olyan szókapcsolatunk hogy ertelmesen néz, vagy az arcára kiült..., stb
Nos mi a sheepszó elhagzásakor roppant bárgyúan néztünk, mindkettőnk arca egy baromnagy kérdőjel volt.
Ekkor a hölgy egy óriásit bégetett.
Érezte, hogy jól sikerült, mert könnyünk csorgott úgy kacagtunk. Mondtuk nem, nem. Bárányt nem eszünk!
Szerintem kinn az ólban akkor fellélegzett egy barika.
Én zsázsalevest ettem. Fene a gusztusom.
Baromi jó!
Behunyt szemmel kell enni, mert marhamód ronda.
De legyen vigaszom, hogy ez délután nem fog elütni szinben a tengertől...
Második fogásnak disznót kértem extra sok hagymával.
És biza az is nagyon jó volt.
Azt is mondhatom, hogy a hét nap alatt izekben ez volt a legjobb éttermi élményem.
Lehet hogy van olyan olvasója ennek a blogsorozatnak, akinek túl soknak tűnnek az etetőkről szóló részek. Két dolog szóljon mentségemre.
Az egyik az, hogy ezeket a legnehezebb megtalálni egy olyan utazónak, aki nem gyorsétteremből vagy esetleg élelmiszer üzletből oldja meg az étkezéseit.
A másik mentségem pedig az, hogy az intelligens élőlények életét három alap dolog mozgatja: a játék, az evés és az üzekedés.
Nálunk embereknél az idő múlásával a fenti háromnak csak a fontossági sorrendje változik, de életünk végéig ezek határozzák meg a létünket.
Ez egy kép a vendéglő kerthelységében levő pálmák egyikéről.
Gabinak nagyon tetszik ez a pálma fajta, mert el tud bújni mögötte jó nagy árnyékot ad.
Becsekkoltam a TAP-ra. Egy Embraer E90-es géppel megyünk holnap délben GC-ról Lisszabonba.
Innen La Palmaról a Binter visz vissza GC-re, és ott lesz bő négy és fél óra várakozásunk. Úgy tervezzük ezt a VIP váróban fogjuk eltölteni 25 euróért. Hogy rentábilis legyen a dolog kizabálom az ingyen büfét, hacsak nem olvastam félre valamit és mégsem ingyenes.
Így mulat egy proli.
Holnap itt